Közbeszerzések lefolytatása

Akkreditált közbeszerzési tanácsadóink állnak rendelkezésükre a közbszerzési eljárások lebonyolításában ajánlakérők részére. Továbbá, ahol nem veszünk részt az eljárásban, ott segíteni tudunk az ajánlattevőknek egy versenyképes és eredményes ajánlat összeállításában. Ezen felül pályázatírást és projektmenedzsmentet is vállalunk.

Környezetvédelem, vízgazdálkodás

Vízgazdálkodáshoz, hulladékgazdálkodáshoz, településrendezés és fejlesztéshez, valamint alternatív, megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó projektekhez megvalósíthatósági tanulmány, vízbiztonsági terv, kárelhárítási terv, környezetvédelmi hatástanulmányok készítésével, illetve szakmai és jogi képviselettel is foglalkozunk.

Építőipari Szolgáltatásaink

Mérnökeink rendelkezésre állnak a projekt során szükséges engedélyezési, valamint kiviteli tervek elkészítéséhez és az engedélyek beszerzéséhez. Szakértőink szaktanácsadás mellett tervezői művezetést, illetve műszaki ellenőrzési feladatokat is ellátnak. Emellett teljes körű ügyintézést, jogi-szakmai képviseletet is tudunk biztosítani.

Üdvözöljük a Takta-Osi honlapján!

A TAKTA-OSI Kft.-t 1998-ban (elődjét a CREAL-TEAM Kft.-t 1993-ban) alapítottuk, ügyvezető igazgatója Osváth Sándor okl. építőmérnök. Az elmúlt évek során több mint 900 önkormányzatnak és mintegy 350 gazdálkodó szervezetnek dolgoztunk. Ezen idő alatt több ezer magyar és Európai Uniós környezetvédelmi, infrastrukturális és egyéb beruházásokat, korszerűsítéseket, gyártásokat támogató pályázatot készítettünk, melyeknek 95 százaléka sikeresen elnyerte az igényelt támogatást. Az Európai Unió és a Magyar Állam által támogatott beruházások megvalósításához szükséges fejlesztési pályázatok elkészítésében, valamint közbeszerzési eljárások teljes körű lebonyolításában vettünk részt. Fő tevékenységünk a beszerzési és közbeszerzési eljárások lefolytatása a hatályos jogszabályoknak megfelelően. A pályázati és projekt-előkészítő szakértői, szaktanácsadói tevékenység mellett projektmenedzsmenti, tervező, valamint műszaki ellenőri feladatokat, mérnöki szakértést, szaktanácsadást és pályázatírást is ellátunk. Továbbá a beruházáshoz kapcsolódó könyvvizsgálói feladatokat és a nyilvánosság, kommunikáció biztosítását is elvégezzük.