Az új mezőgazdasági pályázatok megjelenésével az agráriumban 2024-től végre elindulhat egy újfajta paradigmaváltás. A 2024- es évtől elérhető támogatások keretén belül a digitalizáció és a robotika területete kiemelt jelentőséggel bír majd.
A pályázatok segítségével a gazdálkodók hozzáférhetnek a szükséges forrásokhoz és támogatásokhoz, amelyek révén most egy jelentős szakmai kvantumugrást is megvalósíthatnak.
Idén az új mezőgazdasági pályázati lehetőségek egy kivételes periódusban kerülnek bevezetésre. Ebben az időszakban egyszerre következik be a mesterséges intelligencia térnyerése és a pályázatok megjelenése, - nincs eltolódás sem az egyik, sem a másik területen, mindét esemény együttes bekövetkezése ill. együttállása segíthet majd az elért eredmények csúcshatásában.
A mezőgazdasági pályázatok 2024-ben lehetőséget nyújtanak a mezőgazdálkodóknak arra, hogy pontosabb és hatékonyabb módon kezeljék gazdaságukat az AI által nyújtott adatok és analitikai eszközök segítségével. Az AI segíthet például az optimális vetési sűrűség meghatározásában, a víz- és műtrágya felhasználás optimalizálásában, és a kártevők és betegségek korai felismerésében. Ezek az újítások a mezőgazdasági pályázatok révén könnyebben elérhetők és implementálhatók.
A technológia fejlesztése területén a pályázók lehetőséget kapnak arra, hogy beszerezhessék pl. az önvezető traktorokat és mezőgazdasági robotokat, művelőket, a betakarítással-, vagy a gyomirtással kapcsolatos technológiákat.
A pályázók beszerezhetnek AI és adatelemzési eszközöket, amelyek segítségével jobb döntéseket hozhatnak. Pl. A meteorológiai adatok, talajanalízis eredményei és a termelési előzmények alapján a gépek és rendszerek pontosabban megtervezhetik a gazdálkodási tevékenységeiket. A mezőgazdasági pályázatok lehetővé teszik majd az adatok alapján történő döntéshozatalt támogató eszközök beszerzését is.
Az agráriumban elterjedő AI és robottechnológiák hatására a munkaerő is diverzifikálódik. A mezőgazdasági pályázatok lehetőséget nyújthatnak a képzések és a szakmai fejlődés finanszírozására, amelyek révén a munkavállalók képesek lesznek alkalmazkodni az új technológiákhoz és készségekhez. Szükség lesz olyan szakemberekre, akik értik az AI működését és a digitális technológiákat, valamint képzett operátorokra, akik felügyelik és karbantartják a robotikát és a gépeket.
Az idei évben megjelenő mezőgazdasági pályázatok komoly kihívásokat és lehetőségeket egyaránt kínálnak a pályázók számára. Az AI, a robotika és a digitális technológiák felhasználásával a mezőgazdasági rendszerek hatékonyságát és fenntarthatóságát növelhetjük.
Magyarországon érdemes megismerkedni tehát olyan kezdeményezésekkel, amelyek a fenti témákkal egyidejűleg, és innovatív módon foglalkoznak.
A NAK TechLab egy online közösségi platform , amely a mezőgazdaság és technológia területén tevékenykedik. Az oldal célja, hogy összekapcsolja a mezőgazdasági szakembereket, vállalkozókat és innovátorokat a technológiai szektorral, lehetőséget teremtve a tapasztalatok, ötletek és innovációk megosztására. https://www.naktechlab.hu/
Az Agtech SUMMIT 2023-as rendezvényén az agrárium digitális átalakulása és a generációváltás folyamataira való fókuszálás mellett más fontos témák is elemzésre kerültek.
A MATE Innovációs Központ központvezetője elmondta, hogy az egyetemek is tesznek lépéseket a digitalizáció felé, és támogatják a kutatást és a bennmaradást. Magyarország célja, hogy 2030-ra az európai innovatív országok közé tartozzon, és ennek érdekében a hallgatói és kutatói innovációhoz megteremtették a megfelelő hátteret az egyetemeken. Az oktatás során figyelembe veszik az új generációk preferenciáit és igényeit.
Az agrárszektorban új generációs kutatókra van szükség, és az állami támogatások is rendelkezésre állnak ezeknek a céloknak a megvalósításához. Például a MATE Innovációs Központ kutatócsoportokkal dolgozik azon, hogyan lehet a mesterséges intelligenciát beépíteni a képzésbe. Az oktatásban, aminek már most is részét képezik az agrárinformatika, az AI és a Big Data.
Az Agtech SUMMIT rendezvényen bemutatott (Századvég piackutatása) során a következő értékek és eredmények kerültek kiemelésre: (1000 fős mintavétel)
A válaszadók 2/3-a a "gazdákat" 50 év alatti szakembereknek gondolta.
A válaszadók által legfontosabbnak tartott gondolatok a "gazdákkal" kapcsolatban:
Ezen értékek és eredmények alapján a technológiai fejlesztések és a generációváltás pozitív hatással lehetnek az ágazat presztízsére és versenyképességére.
De mindezeket figyelembe véve nézzük meg, hogy milyen pályázati lehetőségekre számíthatunk az idén?
Összességében elmondható, hogy az idei év során széleskörű támogatási lehetőségek állnak majd rendelkezésre a mezőgazdasági és vidékfejlesztési projektek számára, elősegítve a fenntartható fejlődést és az innovációt az agrárszektorban.
forrás: annexpalyazat.hu