Referenciák

Új szociális alapszolgáltató építése Tatárszentgyörgyön A következő szolgáltatásunk referenciája:

A TOP PLUSZ 3.3.2 pályázati forrásból megvalósuló projekt keretében új szociális alapszolgáltató épül Tatárszentgyörgyön, a Kinizsi Pál utcában. A projekt 399 997 784 Ft támogatást nyert. A projekt során 2, a feladatok ellátását segítendő gépjármű is beszerzésre került. Cégünk a projekt lebonyolításában és a közbeszerzés lefolytatásában vett részt.

Gyömrő csapadékvízelvezetés korszerűsítés A következő szolgáltatásunk referenciája:

Gyömrő város önkormányzata a TOP Plusz-1.2.1-21 kódszámú, Élhető települések c. felhívásra beadott pályázata alapján támogatást nyert Gyömrő belterületén a Kisfaludy utca, az Annahegyi utca, az Eperfasor utca és a Tóth József utca, illetve azok környezetében keletkező és összegyülekező csapadékvizek-elvezető rendszerének rekonstrukciójára. Cégünk a projekt során a közbeszerzés lefolytatásában és a projekt lebonyolításában vett részt.

Külterületi utak Tatárszentgyörgyön A következő szolgáltatásunk referenciája:

A Külterületi helyi közutak fejlesztése című, VP6-7.2.1.1-21 kódszámú felhívás alapján Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata 237 286 960 Ft vissza nem téritendő támogatást kapott, mely az önerővel együtt 263 742 982 Ft keretet biztosít a projektnek. A projekt keretében az István utca (0349, 0348, 0336 hrsz.) szilárd útburkolattal lesz ellátva 1111,13 méter hosszan A 0246 hrsz-u földút szilárd útburkolatot kap 1004,69 méter hosszan Bokor utca (0258 hrsz.) szilárd útburkolatot kap 411,50 méter hosszan.

Helyi piac Tatárszentgyörgyön A következő szolgáltatásunk referenciája:

A Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális- és eszköz fejlesztése című, VP6-7.2.1.1-20 kódszámú felhívás alapján Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata 92 125 208 Ft támogatásban részesült, a projekt teljes összköltsége 114 747 381 Ft, melyből megépült az épület, a hozzá tartozó fedett elárusítótér, továbbá parkolóhelyek. Cégünk a projekt során a közbeszerzési eljárásban valamint a projekt lebonyolításában vett részt.

Külterületi utak építése Táborfalván A következő szolgáltatásunk referenciája:

A VP6-7.2.1.1-21 kódszámú felhívás alapján Táborfalva Nagyközség Önkormányzata 210 685 746 Ft támogatást nyert, a teljes projekt összköltésge pedig 226 187 493 Ft. Ebből az összegből valósul meg a a Honvéd út szilárd útburkolatának felújítása 1800 méteres szakaszon, valamint a Kanális út szilárd útburkolatának kiépítése 585 méter hosszan. Cégünk a pályázat előkészítésében és a kivitelezés közbeszerzésének lefolytatásában vett részt.

Új kerékpárút Szigetmonostoron A következő szolgáltatásunk referenciája:

A PM_KEREKPARUT_2018/30 tárgyú forrásból új „Kerékpárút szakasz épült Szigetmonostor Községben. A projket 181 416 983 Ft támogatásban részesült. Ebben a projektben a kivitelező közbeszerzését folytattuk le.

Új óvodaépület építése Szigetmonostoron A következő szolgáltatásunk referenciája:

Szigetmonostor Község Önkormányzata 240 140 612 Ft támogatst nyert a Önkormányzati tulajdonú óvodai ellátást nyújtó intézmények
fejlesztésének támogatása nevű pályázat keretében a Nyitnikék Óvoda és Konyha férőhelykapacitás bővítésére. A projekt keretében megépítésre került Szigetmonostor Község Önkormányzatának fenntartása alatt álló Nyitnikék Óvoda és Konyha 3 csoportszobás új tagóvodája. Ennél a projektnél a közbeszerzési eljárást folytattuk le.

Zsira község külterületi útfejlesztése és gépbeszerzése A következő szolgáltatásunk referenciája:

Zsira Község Önkormányzata a Vidékfejlesztési Program keretén belül meghirdetett VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 kódszámú „Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése” című pályázaton 107 876 880 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a „Zsira község külterületi útfejlesztése és gépbeszerzése” című projekt megvalósításához (azonosítószáma: 1826837689).

Külterületi útfelújítás Tatárszentgyörgyön A következő szolgáltatásunk referenciája:

Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata a Vidékfejlesztési Program keretén belül meghirdetett VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 kódszámú „Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése” című pályázaton 48 105 172 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a „Külterületi útfelújítás Tatárszentgyörgyön” című projekt megvalósításához (azonosítószáma: 1826641626).

Külterületi utak fejlesztése Táborfalván A következő szolgáltatásunk referenciája:

Táborfalva Nagyközség Önkormányzata a Vidékfejlesztési Program keretén belül meghirdetett VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 kódszámú „Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése” című pályázaton 109 999 985 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert (amelyből 9 999 997 Ft értékben új gépek és berendezések kerülnek beszerzésre) a „Külterületi utak fejlesztése Táborfalván” című projekt megvalósításához (azonosítószáma: 1826428166).

Oldalak